Vándor Emma vagyok.

Eredetileg csupán a gyászról akartam írni. (Aztán persze, ahogy telik az idő, átalakulni látszik bennem a kezdeti szándék.) Azt gondoltam, így könnyebb lesz feldolgozni a veszteségeket, kidolgozni magamból a fájdalmat. Rendet akartam rakni magamban, illetve magam körül, és közben átlátni, rendszerezni mindazt, amit örökségül kaptam a felmenőktől: emlékeket, meséket, kérdéseket, kétségeket, hiedelmeket...

Kontúrossá szeretném tenni mindazt, ami megmaradt, hogy még tovább megmaradhasson.

Akit veszteség ér, aki gyászol, sok esetben egyedül érzi magát az érzéseivel, a gondolataival. Ha az írásaim ezen a kényszerű magányosságon tudnak picit enyhíteni, akkor nem volt hiábavaló leülni ide...

Így kezdődött:

Vándor Emma:

Lomtalanítás

Ki kell dobni mindent,

legyen helye másnak

új cuccok várnak,

már üres a polc

kérges a kezem,

nagyapa keze

rozsdás satu

rajta vérvörös folt

kolbászból a kerítés

hentestől vettem

mészárszék a kert

fegyenc vagy, ki retten

rattanszék reccsen

kivágom, mint macskát

szart se ér itt semmi

mégis markolom markát

tartja a mindenség

engem akar

elpucolni innen,

mit pucolni nem kell

fogadjam el:

nincsen