Volt egy pillanat az időben, amikor úgy döntöttem, megállítom a homokórát. Nem hagytam, hogy tovább peregjen (ti. a homok), és tovább forogjon az a mókuskerék, melyben immár kilógó nyelvvel, sőt belekkel, kapaszkodtam kétségbeesetten, s forogtam fel-le, körbe-körbe, merthogy menni, pláne futni-szaladni, már nem igazán volt erőm.

Más új ruhát vesz, sok új ruhát, vagy autót, elmegy luxus óceán körüli hajóútra, lecseréli a régi tévét, hűtőt, kenyérpirítót, (talán még a férjet-feleséget is) ha éppen úgy alakul az élete, hogy hirtelen, mondjuk öröklés okán, nagyobb pénzösszeghez jut. Én időt vettem.

Dönthettem volna szerotoninpótlók mellett is, és tekerhettem volna tovább, de úgy éreztem, miután leküzdöttem nem kevés bűntudatot, szégyenérzetet, megfelelési kényszert, mittudomén még miféle belém nyomorgatott gátakat, hogy én most szanatóriumba megyek saját jogon, saját pénzen. Gondoljon, ki mit akar!

Itt a szanatóriumomban csend és béke honol. Az idő nem percekre vagy órákra bomlik le. Nem figyelem a mobilom kijelzőjét, nem hallgatom a kakukkot, a déli harangszó is csak óvatosan szűrődik át a falaimon. Nem igen nézek naptárat se. Van ugyan noteszem, de az leginkább a táskám alján lapul. A gyógyító erejű nyugalom egyik fontos eleme, hogy az idő másképp telik, másféle egységekben jelentkezik.

Reggel 7 óra van. Ezt onnan tudom, hogy a szomszéd felhúzta a redőnyt, kedvesem eltűnt mellőlem az ágyból, de én mit se törődöm mindezzel, alszom tovább. Felkelésre Frici emeletre felszűrődő sztepptáncának hangjai késztetnek. Később, hasonló hangok jelzik a délután 6 órát, az esti sétáltatás idejét. S hogy mikor kell nyugovóra térni, másik kis kedvencünk, (a szintén örökség, nagyonszőrős macskaállat) Borzas tudatja, biztos bioritmusára hagyatkozva: kikéredzkedik éjszakai portyájára. S lám, eltelt egy nap. Két nap elteltét is pontosan tudni lehet: újabb tekercs meztelen wcpapír guriga keletkezett a fürdőszobában. Ha reggel kakaduként lépek a tükör elé, és már a hajkefe nem segít, csak a vizezés, meg a rengeteg hajzselés lapogatás ott hátul, akkor tudom, bizony 3 napnyi egység van mögöttem. A 4 nap elmúltát a rohadt drága gluténmentes kenyér elfogyta jelzi. Már nem használ a hajzselé sem, muszáj hajat mosni: eltelt 5 nap. Néha azt is tudom, milyen nap van, például csütörtökön eszembe jut: "Nem ma kellett volna kitenni a kukát?" - majd pár pillanat múlva konstatálom, hogy a szomszéd újfent nagyon rendes volt, megoldotta helyettünk. Délután majd behozom az övét is, hálám jeléül. A hétvégéket onnan szoktam felismerni, hogy sokan leszünk a lakásban, és én rendszerint a konyhában töltöm időm nagy részét.

Az egy hétnyi egységet több dolog is képes számomra jelezni: A fürdőben az öblítőszer illatán átderengő csatornaszagszerűség a felmosó vödör felé vonz, s bár tudom, nagy merészség, én lazán fölé hajolok, hogy megbizonyosodjak arról, a tegnapelőtti friss felmosóvíz már valószínűleg egy hete áll a vödörben. Kedves családom is öntudatlanul besegít az időmérésbe: valahogy mindig nálam fogy el a folyékony szappan, és érdekes módon rajtam kívül soha senki nem érez késztetést, hogy a szappantartót feltöltse. Inkább ütögetik veszettül - a szomszéd közben azt hiszi, húst klopfolok - hátha kicsikarnak belőle még pár cseppet. A körmömet a kezemen le kell vágni! Bár még nem annyira hosszú, de tapasztalat, hogy egy hét után már zavarni kezd. Én azt szeretem, ha rövid. Más kérdés a lábköröm, ott inkább 2-3 hetes egységeket számlálok. Miért nem idegesít a hosszú lábköröm? - A franc tudja. Ha már túl sok harisnya lyukadt ki, azért le szoktam vágni. A lakásban lévő vitorlavirágok is alázatosan mutatják, eltelt egy hét: magukba roskadtan szédelegnek a polcokon, asztalon. Hihetetlen, pedig most locsoltam meg őket!

A 2-3 hetes egységeket a lábkörmön kívül remekül jelzik a hűtőben tárolt sajtkülönlegességek. A múltkor egy eleve büdös aldis osztrák sajt akart minket kikergetni a lakásból, úgyhogy inkább gyorsan megettük.

Ha a kéthetes kontaktlencsétől már ég a szemem, akkor lehet tudni, hogy valószínűleg eltelt 4 hét is akár. 4 hét nagy idő, szinte egy hónap! Ilyenkor már érzem, hogy átböki a bugyimat... De melyik az én borotvám? Persze igen jó lenne, ha a család egyedüli nőstényeként csak én használnék rózsaszínt! - Nem: a fürdő polcain, a kád mellett, a mosdónál, a radiátoron, az ablakpárkányon mindenütt rózsaszín borotvák tanyáznak. Random kiválasztok egyet, és nekiesek az őserdőnek, mert ez már tiszta ciki. Egy hónap valóban hosszú idő, mégis valahogy elrepül. Én nem is értem. Most tettem le ide a komódra a telefonszámlát, és....- ja, hogy még fel sem bontottam, ne má! - ...és már itt is van a figyelmeztető levél, irgum-burgum, ami arra tök jó, hogy végül teljesen összezavarodom, mit fizettem be, és mit nem... ez a sok sárga csekk... ÁÁÁÁ!

Tutira eltelt másfél hónap, mert már megint ott tartok, hogy ezzel a szőkeségből kivilágló fekete csíkkal a választéknál nem lehet emberek közé menni. Fel kell hívni a fodrászt! Nem a jövő héten, azonnal!

Gondoltam elmegyek végre vérvételre, így elővettem a beutalót, amit a házi orvostól kaptam a múlt héten. Vagy mikor. Lejárt a beutaló??? Eltelt 3 k... hónap? Nem hiszem el!!!

Hörög a porszívó. Már megint ki kellene üríteni a zsákját! A fene se tudja, mennyi idő telt el...

De tudjátok mit, nem is érdekel!!!