A nagypapám halálával kapcsolatos sztorit nagymamám nagyon sokszor elmesélte. (Bár mesélt volna arról, nagypapa hogyan kapta el a spanyolnáthát, hogyan keveredett ki belőle, egyáltalán hogy is volt ez a spanyolnátha járvány-izé... Most jól jönne...)

Nagypapa beteg volt. De ez nem teljesen tiszta. Mármint, hogy pontosan mi volt a baja. Viszont emlékként őrződik egy kép a háta közepén lévő hatalmas ronda sebről, amit nagyi kezelgetett. Mint egy kb. 5-7 cm átmérőjű pénzérme, akkora felületen. Valószínűleg elrákosodott anyajegy volt, vagy ilyesmi. Úgy rémlik, ők sem tudták, mi az, mindenesetre a némiképp ijesztő látvány rögzült a fejemben. Feldereng nagyapám a konyha közepén ülve, s mögötte nagyi áll vattával a kezében.

Én azt hiszem, ha nagyi sejtette is, mi a gond, nem mondta nagypapának. A háta közepét senki nem láthatja. Nagyi ezáltal egy lépéssel előbbre járt, és feltételezem, kíméletből nem szólt arról, pontosan mit is lát, és ezzel kapcsolatban mit gondol. Hogy az orvostudomány szerint mi volt a helyzet, arról nem szólt a fáma. Sose mondták, én meg sose kérdeztem.

Nagypapa tudta, hogy meg fog halni, tudta, hogy mennie kell. Legalábbis nagyi így adta tovább nekünk, unokáknak. Általában otthonról elindultában lezajlott egy kisebb rituálé, melynek részeként magához vette a botját, majd megemelte simléderes sapkáját. Ily módon köszönt el.

Megőriztem nagypapa botját

Miután rosszul lett, mentőt hívtak hozzá. Nagyi is ott ült mellette a mentőautóban. Nagypapa szendergett, úgy tűnt alszik, ám egyszer csak magához tért, megemelte a sapkáját, majd odaszólt nagyihoz: "Te, a botomat nem hoztad!"

Nagypapa halálát tüdőembólia okozta, mire a kórházba értek vele, már nem élt. A mentőben halt meg.